Tajimi táborozás

2010 november 6-7.

Ági ötlete alapján szerveztük meg az első magyar táborozást Tajimiban. Ági foglalta le a helyet, pontosabban egy szobát a fő épületben és egy faházat. A gyerekek és a korán alvók foglalták el a szobát, itt egy akkora szobára kell gondolni amiben akár 30 ember is elfér, míg a későn alvók a faházban helyezkedtek el. A sütést-főzést úgy oldottuk meg, hogy Ágiék hozták a zöldséget és üdítőket, Mikiék a húsféléket és én a papírtányérokat, pálcikákat, faszenet meg egyebeket.

Harmincegyen jöttünk össze és abból kilenc magyar. A többsége a csoportnak magyar-japán családokból állt, de jött egy angol-japán család is, egy német lány aki folyékonyan beszél magyarul, és Miki néhány japán ismerőse. A táborozók nagy része Aichiból jött, de egy-egy család jött Toyamából, Osakából és Shizuokából is.


















Chukyoi magyarok info csere 3

2011 marcius 22

Kedves chukyoi magyarok,


Megint jott egy csokorra valo info, amit meg szeretnek veletek osztani.

1. Meg egy magyar csalad megy haza Nagoyabol holnap (23-an), ezzel haromra emelkedett a terseget elhagyo magyar csaladok szama. A ferj is es a feleseg is magyar.

2. Miki ertesitett:
A magyar kovetseg honlapjan listazzak az olyan repulojaratokat amelyek ingyen szallitanak haza EU allampolgarokat. Ugyancsak Miki ertesitett, hogy a magyar kovetseg Tokyobol Hamamatsuba koltozott.
http://www.mfa.gov.hu/kulkepviselet/JP/hu/mainpage.htm

3. Julcsi kuldte:
Szerintem nagyon jo otlet a lista, hogy ha mar a kovetseg nem, akkor mi tartsunk ossze es segitsunk egymasnak amiben csak tudunk.
En is meg 2008ban regisztraltam, se meghivo, sem semmi nem jott, vegul en irtam rajuk, hogy velem minden ok. Bar ha nem irtam volna, szerintem arrol sem tudnanak, hogy letezem itt kint. Na mindegy.

4. Melinda kuldte:
"Charity gipsy music live show and gipsy dance" a foldrenges karosultak szamara gyujt.
http://www.facebook.com/event.php?eid=118114784933264

5. Sandor kuldte:
Ha valami nagyobb gond lenne és a követséghez kell fordulni, akkor ezeket a forrásokat tudom ajánlani.
A magyar követség "hír" oldala
http://www.mfa.gov.hu/kulkepviselet/JP/hu/Hirek/
Nagyon nehéz megtalálni a főoldalról, ezért ajánlom ezt a linket.
A konzul, Albert János mobil száma (most mindig felveszi)
090-91-49-20-77

6. Dora kuldte:
A követség honlapján találtam az alábbi linkeket.
Egyébként a honlapon a hirek között van egy felhivás, hogy mindenki regisztrálja magát a követségen.

A METI-AIST a tsukubai laboratóriumában mért adatokat jelenteti meg a következő honlapon:
http://www.aist.go.jp/taisaku/ja/measurement/index.html
(Tsukuba földrajzi elhelyezkedése miatt valószínű, hogy az itt mért adatok magasabbak, mint Tokióban.)

A Tudományos és Oktatási Minisztérium az elmúlt 24 órai, Japánban mért adatokat teszi nyilvánossá honlapján:
http://atmc.jp/

A Shinjukui adatok óránkénti bontásban itt tekinthetők meg:
http://113.35.73.180/report/report_table.do

A Shinjukui adatok naponkénti bontásban március elseje óta:
http://113.35.73.180/monitoring/past_data.html

Udvozlettel,

Andor

Chukyoi magyarok info csere 2

2011 marcius 21

Kedves chukyoi magyarok,


Eleg sok visszajelzest kaptam az emailemre ezert gondoltam megosztom mindenkivel az eddigi infokat.

1. Ket magyar csalad is jelezte, hogy hazamennek, pontosabban mar haza is mentek ha jol ertettem, egy esetleges sugarzas miatt. Mindket csaladban a ferj is es a feleseg is magyar.

2. Sandor kuldte:
http://sandorinjapan.com/japan-earthquake-tsunami-radiation-update-mar

3. Hedvig kuldte:
This warden message is being issued by the U.S. Embassy in Tokyo to U.S. citizens in Japan to provide prefectural office telephone numbers, information regarding rolling blackouts in Tokyo, and other information.
For information regarding tsunami warnings issued by the Japan Meteorological Agency, please see the http://www.jma.go.jp/en JMA website or also  http://www.jma.go.jp/en/tsunami/ this site.

TEPCO (Tokyo Electric Power Company) announced that rolling blackouts in parts of Tokyo and the following 8 prefectures: Gunma, Tochigi, Ibaraki, Saitama, Chiba, Kanagawa, Shizuoka and Yamanashi will commence Monday morning, March 14. The wards affected are Taito, Suginami, Shinagawa, Meguro, Ota, Setagaya, Toshima, Kita, Arakawa, Itabashi, Nerima, Adachi, and Katsushika. All of Tokyo’s 26 cities and Tama-gun are also affected. Neighboring areas may experience parti al blackouts as well. TEPCO has a http://www.tepco.co.jp/index-j.html  website in Japanese listing the schedule for blackouts. Information in English about the rolling blackouts is available http://yokosonews.com/news/kanto-rolling-blackout-march-14/%3Eonline here.

The Japanese government is asking the public to reduce the amount of electric power usage as much as possible and not to go out unless necessary. TEPCO advises residents in the Kanto area (comprising the seven prefectures of Gunma, Tochigi, Ibaraki, Saitama, Tokyo, Chiba, and Kanagawa) to avoid traveling, to conserve electricity a s much as possible even outside of the Kanto area, and to avoid driving because traffic signals may be out.
Due to the blackouts, trains and subways in Tokyo are cutting back on their service. Availability varies by train and subway lines. Reduced service will impact commuters during rush hour as well as throughout the day and night. Information is available on local TV and the website for each subway and train company. For more information in English about train schedules, please see http://yokosonews.com/news/kanto-rolling-blackout-march-14/ this online page.

Flights are dep arting with some delays from Narita and Haneda airports in the Tokyo a rea. If you are flying from Tokyo, please contact your airline.
For information in Japanese about missing persons:
Miyagi Prefecture: 022-221-2000
Iwate Prefecture: 0120-801-471
Fukushima Prefecture: 0120-510-186 090-8424-4207 090-8424-4208
We encourage you to try to contact your family and friends. Possible ways to inform your family of your situation: 1.While we understand that there have been disruptions in communications in Japan, including the interruption of internet and mobile telephone service, we encourage you to continue your efforts to be in contact with your loved one(s) using SMS texting and other social media (e.g., FaceBook, My Space, Twitter, etc) that your loved one(s) may use.

Other possible ways to inform your family of your situation:
1.Google
Google has created the site, http://japan.person-finder.appspot.com/?lang=en "Google Person Finder".
If you are in Japan, you can post messages about your whereabouts. A person looking for you can type in your name to find out if you are safe. Similarly, your family or friends may have posted a message that they are looking for you.

2.Cell Phone Messages
If you have a cell phone in Japan, you can post messages via your cell phone provider. Family and friends who know your cell phone company can check the cell phone company's website below and type in your phone number to see any message you have left. The available areas are Aomori, Miyagi, Yamagata and Fukushima prefectures.

For Docomo users:
http://dengon.docomo.ne.jp/top.cgi%3Ehttp://dengon.docomo.ne.jp/top.cgi

For KDDI (Ezweb) users:
http://dengon.ezweb.ne.jp/%3Ehttp://dengon.ezweb.ne.jp/

For Softbank users:
http://dengon.softbank.ne.jp/%3Ehttp://dengon.softbank.ne.jp/

For Wilcom users:
http://dengon.willcom-inc.com/dengon/Top.do%3Ehttp://dengon.willcom-inc.com/dengon/Top.do

For Emobile users:
http://dengon.emnet.ne.jp/%3Ehttp://dengon.emnet.ne.jp/

Another way to find out:
http://dengon.emnet.ne.jp/%3Ehttp://dengon.emnet.ne.jp/

1.Family Links website of the International Committee of the Red Cross
This website provides a way for you to inform your relatives that you are alive. Your relatives can look for your name.
http://www.icrc.org/FAMILYLINKS%3Ehttp://www.icrc.org/FAMILYLINKS or
http://www.icrc.org/Web/doc/siterfl0.nsf/htmlal%3Ehttp://www.icrc.org/Web/doc/siterfl0.nsf/htmlall/familylinks-japon-eng

2.http://japan.person-finder.appspot.com/?lang=en
Person Finder: 2011 Japan Earthquake (English)

4. Norbert (Toyamabol) kuldte:
Beatriz (Steeghs) egy regi kedves baratom Texas-bol. O egy "Native American" (magyarul "indian") gyogyito, aki sokminden gyogyito modszert tanult es hasznal a munkaja soran termeszetes gyogymodra koncentralva. Az elso dolog, a "broadcasting" (vagyis gyogyszer tavolbol valo adminisztralasa) valoszinuleg hihetetlennek hangzik, de bizonyitott esetei vannak a hatekonysagara. De ezt ki lehet hagyni, ha valaki nem hiszi es csak a termeszetes gyogymodokra akar koncentralni.

Ha valaki kozvetlenul irni akar Beatriz-nak, akkor a twelvegates@sbcglobal.net email cimen lehet megtalalni. A Hanna Kroeger termeszetes gyogyszert kozvetlenul a sajat weboldalukon is meg lehet venni: http://www.hannasherbshop.com/

5. Dora kuldte:
Titeket megkerestek a követségről? Engem közvetlenül nem, de egy ismerősömtől hallottam, hogy nagyon kapkodnak, mert eddig nem volt rendes nyilvántartásuk az itt élő magyarokról. Én is többször megadtam már a cimemet, de úgy látszik, hiába. 16-án kaptam egy meghivót a 17-ei fogadásra (gondolom, és remélem, hogy végül elmaradt), amin téves cim volt, nem is tudom, hogyan jött rá a posta, hogy ide kell hoznia. A boritékban pedig egy "személyre szóló, másra át nem ruházható" feliratú meghivó, idegen névre kiállitva...

Szóval nekem ebből az egészből az jött le, hogy ha tényleg bekövetkezik a Tokai-Tonankai földrengés, akkor a követségünkre nem számithatunk.

Arra gondoltam, hogy készithetnénk egy listát az adatainkkal (elérhetőségek + otthoni rokonok elérhetősége), amit mindenki megkapna, és rendszeresen frissitenénk. Ha Te és a többiek is szükségesnek érzitek, akkor én vállalom a lista elkészitését, és azt, hogy évente rákérdezek mindenkire, hogy nem változtak-e az adatai.

6. Melinda kuldte:
Charity gipsy music live show and gipsy dance
http://www.facebook.com/event.php?eid=118114784933264

7. Bela felment Tohokuba egy segelyszallitmannyal, hogy segitse az ott menekulttaborban eloket. Az ut reszleteirol tajekozodhadtok a facebookjan.


Megjegyzesek:
Kerlek ertesitsetek, hogy mit gondoltok egy listarol, amit Dora emlitett az emailjeben. Irjatok arrol is, hogy szerintetek milyen info legyen rajta. Szerintem "otthoni rokonok elerhetosegekent" megadhatunk egy IWIW vagy Facebook cimet is.

A "charity gipsy music" felhivas nem irja, hogy milyen charity de gondolom a foldrengessel lehet kapcsolatos. Mar megkerdeztem Melindat ezzel kapcsolatban de meg nem kaptam valaszt. Ha megvan a valasz, majd mindenkit ertesitek.

Udv mindenkinek,

Andor

Chukyoi magyarok info csere

2011 marcius 19

Kedves chukyoi magyarok,

Remelem, hogy mindenki jol van a korulmenyekhez kepest. Bar a foldrenges/tsunami minket nem erintett annyira de gondolom, hogy mindenki aggodik a sugarzas miatt. Arra gondoltam, hogy jo lenne ha tartanank egymassal a kapcsolatot es ertesitenenk egymast olyan dolgokrol, amelyekrol ugy hisszuk, hogy mast is erdekelhet. Ilyen informaciokat kerlek kuldjetek el hozzam es en majd tovabbkuldom mindenkinek.

Remelem, hogy nemsokara ujra talalkozhatunk es akikkel eddig nem talalkoztam azokkal elobb-utobb talalkozhatok.

Tartsunk ossze ebben a problemas idoszakban!

Udvozlettel,

Andor

Tizenegyedik magyar buli

2010 augusztus 28.

Ez alkalommal nagyon kevésen múlott, hogy megrendezzük a bulit. Egészen a buli előtti hétvégéig nem találtam egy helyet a rendezvénynek de végül Balázs és kedves családja segített ki minket és felajánlotta, hogy nála megrendezhetjük az összejövetelt. Egyébként ez volt a második magyar buli Balázséknál az idén. Így külön köszönet jár érte. Először attól tartottunk, hogy nem jön el senki mert 23-án küldtem ki a meghívókat alig egy pár nappal a rendezvény előtt, de végül Balázsékkal együtt 5 család jött össze. Összesen 17-en voltunk, beleértve 5 magyart valamint 8 kisgyereket. Balázsékon és az én családomon kívül eljöttek még Mikiék, Attila/Erika család és Namiék.

A buli délelött 11-kor kezdődött és este 8 utánig tartott. Mire megérkeztem a családommal 11 tájban Mikiék már ott is voltak. A nagy melegben kiültünk a napernyő alá és ott pihengettünk egy ideig, míg a gyerekek a gumimedencében lubickoltak. Később beindult a bográcsozás. Miki ez alkalommal paprikás krumplit készített. Balázs szolgáltatta hozzá a klumplit, amit felváltva hámoztunk és Miki hozta a többi hozzávalót. Több órás beszélgetés, iszogatás és hámozás után el is készült Miki legújabb ételremeke. Kíválóan sikerült. Olyan 1 körül befutott Nami és kisfia József Attila is. Ők vonattal és busszal jöttek ez alkalommal, ami nem kis teljesítmény mert vagy másfél órányira laknak Balázséktól. Utolsóként jött Attila és Erika a kisfiúkkal Norbival olyan 3 körül.

Az alkohol egy kicsit szolidabban fogyott mint máskor mert sem én sem Attila nem ivott. Miki és Balázs is csak söröztek. Bár vittem egy üveg pálinkát senki nem ivott belőle így kibontatlanul hazahoztam. Nem baj majd viszem a legközelebbi bulira. Miki úgy teleette magát, hogy moccanni sem tudott és vagy másfél órán keresztül elterült a kanapén. A szokásos csoportfotót is a szófáról készítette...fekve.

Egy kicsivel 8 után kezdtünk el pakolgatni, és indulás előtt lefürdettük az összes gyerkőcöt, hogy ne kelljen azzal bajlódni hazaérkezés után.







Üdvözlettel,

Andor

Tizedik magyar buli

2010 május 30.

Nagyon jól sikerült ez az összejövetel, amelynek a házigazdái Csilla és Naoki volt. Ennyi fajta ételt talán még egy bulin sem szolgáltak fel a házigazdák. Először is volt egy nagy tányér oldalas (nekem nagyon ízlett), tatár bifsztek, gulyásleves, egy másik leves (sajnos a nevét elfelejtettem), és ezek mellett Csilláék beüzemeltették a BBQ sütőt is az erkélyen vagy tíz féle hússal. Mellette volt még sör, bor, üdítők, snack, csoki, stb. Tehát a buli megrendezése mellett külön köszönet jár a sok finomságért.

Két okból is rendhagyó volt ez a buli. Először is eredetileg júniusban szerettük volna megtartani de több okból nem találtunk egy alkalmas időpontot így május utolsó napjára tettük az összejövetelt. A másik ok az, hogy ez volt a tizedik chūkyōi magyar buli 2008 december óta. Sajnos elfelejtettem mondani az összejövetelünkön, de most így utólag bontsunk ki egy képzetelbeli pezsgőt és ünnepeljünk. Összesen 25-en voltunk, beleértve 7 magyart valamint 9 kisgyereket. Csilláékon és az én családomon kívül eljöttek még Ágiék, Attiláék, Balázsék, Gáborék, és Mikiék.

A buli délután 1-kor kezdődött és este 8-ig tartott, bár ha jól emlékszem egy nagyon kicsivel tovább maradtunk. Én érkeztem először olyan 1.30 tájban majd egy jó órával később a többiek is megérkeztek lassanként. Csilla egy kicsit aggódott, hogy talán sokan nem jönnek el mert egy páran nem mondták biztosra a jövetelüket de végül mindenki eljött. A gyerekek gyorsan feltalálták magukat és birtokba vették Alex és Jenny szobáját akik a kezdetekben nem voltak ott. A gyerekes családoktól kértük, hogy hozzanak játékokat és DVD-ket magukkal, hogy ne unják el magukat a gyerkőcök de végül egyáltalán nem volt szükség a DVD-kre mert nagyon jól elszórakoztak egymással. Egyébként többségük már jól ismeri egymást, így úgy találkoztak egymással mint régem látott játszópajtások.

A felnőttek egy kicsivel szolidabbak voltak a szokásosnál de ez talán annak köszönhető, hogy az előző éjjel sokan késő estig együtt buliztak Sakaeban. De azért így is fogyott valamennyi sör és bor. Kb. 4-kor befutott Alex is, aki a buli végéig vállalta az óvóbácsi szerepét nem kis örömére a szülőknek. Olyan 6 tájban a gyerekek kezdték egy kicsit elunni magukat így egy páran kivittük őket egy közeli parkba. Miután visszajöttünk a parkból Csilla és Naoki szétosztogatta a gyerekek között Alex és Jenny már elunt könyveit és DVD-it.

Egy kicsivel 8 után kezdtünk el pakolgatni, hogy meginduljuk hazafelé. Én és úgy vettem észre, hogy páran mások is még maradtak volna tovább de a gyerkőcök kezdtek egyre nyűgösebbek lenni így nem volt sok választásunk mint hazamenni.


Sajnos a legtöbb kép amelyet a bulin készítettem vagy szemcsés vagy elmosódott, így csak ezt az egy képet teszem fel. Ha esetleg másnak vannak  jobb képei a buliról és nem bánja ha feltenném erre a blogra kérem küldje el nekem.

Üdvözlettel,

Andor

Magyar játszóház első összejövetele

2010 május 16.

Már több mint egy éve megfogalmazódott a gondolat, hogy kéne egy magyar iskolát (neveztük óvodának meg miegymásnak is) szervezni a Nagoya környékén élő magyar gyerekek számára. Bár kezdetben Ági, Balázs és én tanakodtunk egy ilyen létrehozataláról de igazából akkor indult be ez az ötlet amikor Gábor eljött a második hanamira és kérdőre vont minket, hogy miért nincs még ilyen. Akkor mondtam Gábornak, hogy én már csinálom ezt a blogot és szervezem a magyar bulikat, tehát nekem már túl sok lenne a suli szervezése is. De mondtam neki ha elvállalja akkor annak nagyon örülnénk. Nem is kellett kétszer mondani Gábornak, egy pár nappal a hanami után már jött is tőle egy felhívás a magyar játszóházzal kapcsolatban.

Gábor május 16-ra tűzte ki az első játszóház időpontját a Toyota Városi Kultúrházban ahol kibérelt egy termet. A terem bérlési díja 3200 jen volt 11-től 16 óráig, amit később közösen kifizettünk. Négy család öt gyerkőce jött el a Gábor által nagyon jól megszervezett és levezetett összejövetelre. Minden házastársi formáció képviseltette magát a rendezvényen. Ott volt Miki akinek a mamája magyar, utána Anikó valamint Ilonka és Atilla akiknek a papájuk magyar és végül Norbi akinek a mamája is és a papája is magyar.

Minden elismerés kijár Gábornak mert nagyon kitett magáért. Először szavakat gyakoroltatott a gyerekekkel kis macifigurákkal majd egy kis szünet után elénekeltünk egy pár gyerekdalt majd a következő szünet után elolvasott egy mesét képekkel kiegészítve. Utána kimentünk a szabadba játszani ahol az élénkebbje megcéloza a szökőkutat és abban pancsolt. A legvégén visszamentünk a terembe és egy óriási papírra minden gyerek rajzolt valamit.

A következő összejövetel június 26-án lesz. Minden magyar csemetét szívesen látunk.

Sajnos nem csináltam fényképeket csak ezt az egyet. Akinek van még több és megosztaná velem kérem jelezze.



Érdeklődni lehet:
Gábor
gerencsergabor@yahoo.com

090-4239-7799